Traktor - Starex Pro Kft.

back step arrow Traktor Termék alkategóriák

Összes termék  ·  Traktor

Az időtlen traktor

Több mint 100 évvel ezelőtt, 1907-ben született meg az első belsőégésű motor által hajtott traktor az Egyesült Államokban. Azóta már számtalan országban zajlik a traktorgyártás. Magyarországon az amerikai típusok mellett főként a cseh, az osztrák és a fehérorosz modellek terjedtek el, de egyre több az országban a kínai traktor is. Kínálatunk a magyar gazdák igényeit tükrözi, amelyben az európai gyártók termékei mellett számos kínai traktor szerepel.

Mivel a munkakörülmények adottak, a kezdetek óta alapjaiban nem változott a traktor felépítése. A kisméretű kerekekkel szerelt első tengely fölött kap helyet a motor, a hátsó tengely pedig hatalmas kerekeket mozgat, amelyek között a vezetőülés, illetve -fülke helyezkedik el.

A ’60-as évek összkerékhajtású traktorjai esetében már mindkét tengelyre azonos méretű kerekek kerültek. Később egyes, klasszikus felépítést követő gépek is összkerékhajtást kaptak, ami miatt az eddig hanyagolt első kerekekre nagyobb hangsúly került. Ennek köszönhető, hogy a mai traktor első kerekei, ha nem is érik el a hátsó kerekek méretét, már jelentősen nagyobbak, mint néhány évtizeddel korábban.

Megbízható, kínai traktor kedvező áron

A gazdasági válság óta különösen fontos az ár, ha szóba kerül a traktor. Kínálatunkban több kínai traktor is található, amelyek a gyártók óriási kapacitása miatt kifejezetten kedvező áron vásárolhatók meg. A kínai márkák – a DELEKS, a JINMA és a FOTON – egyre népszerűbbek a magyar gazdák körében is, ami főként a jó ár-érték aránynak és a megbízhatóságnak köszönhető. Egy kínai traktor jó választás, ha fontos az alacsony vételár, a tartósság és a jó szervizelhetőség. Egyaránt talál nálunk kistraktorokat és univerzális, 50, 75 vagy akár 110 lóerős gépeket is.